Ma a csillagkövetés reneszánszát éljük. Szeretnénk olyanok lenni mint a hírességek, szükségünk van példaképekre, akikre felnézhetünk. Vágyunk arra, hogy az élet sűrűjében valaki megmutassa a jó irányt, útba igazítson, eldöntse helyettem, merre kell mennem.

Számomra a napkeleti bölcsek története valóságos, mai történet. Ugyan nehéz elképzelni, hogy tudósok, bölcsek, korunk NASA kutatói, vagy a Magyar Tudományos Akadémia csillagászai elindulnak, és egy csillagot követnek, mi annál inkább ki vagyunk éhezve arra, hogy csillagokat, azaz sztárokat kövessünk. Úgy gondoljuk hogy ők mutatják az utat, helyettünk kell hogy világítsanak. A média is ezt ülteti el bennünk, hogy a sztárok követése és a fényükben való fürdőzés tehet bennünket boldoggá.

Most adventben, amikor szembesülnünk az évvégi pörgés számtalan feladatával, szembe kell néznünk az Ünnepelttel, a legfontosabb személlyel, Jézus Krisztussal, akihez csillag vezetett. S, ha megtaláltuk Őt, akkor már Ő kell hogy csillagként vezessen bennünket. Ahogy a Biblia is mondja, Jézus a Fényes hajnalcsillag. Kövessük hát Jézust, aki elvezet bennünket az Atyához!
Sőt, legyünk mi magunk is fények, hiszen a világosság fiai vagyunk. Világítsunk ott, ahol élünk, ahol mozgolódunk, és mi magunk is vezessünk Jézushoz másokat példamutató életünkkel, bizonyságtételünkkel! „Éljetek úgy, mint a világosság fiai!” (Ef 5,8)

Bár lehet, hogy a GDP éppen kis mértékben növekszik, sajnos hazánk lelki válságban van, az arcokon reménytelenséget látok. Az ünnep legfontosabb jelentése számomra, hogy néhány napra minden megáll, hívők, hitetlenek, keresők, egyaránt elcsendesedünk. Találjunk vissza az igazi Csillaghoz most karácsonykor, ne hagyjuk, hogy a világ zaja elvonja a figyelmünket Őróla. Ha körülnézünk, mindenki az ajándékozás és az ajándékok körül forog, talán az ajándékozó nem is annyira fontos. Isten ajándékul küldte el egyszülött fiát, Jézus Krisztust, és máig osztja ajándékait nekünk. Fedezzük fel újra a felénk megnyilvánulni vágyó Teremtőt, hogy utána mi is ajándékok lehessünk sokak számára.

László Viktor