Részletkérdés és InSalvation (NL) a Take5 Jazz pubban!

A következő Soul & Gospel Klub május 30.-án Vasárnap 19.00-kor lesz a Take5 Jazz Pubban!
Take5 Jazz Pub, VI., Paulay Ede u. 2.

Az InSalvation hat szenvedélyes fiatal keresztény Hollandiából, akik nagyon szeretnek dicsőíteni. Turnéik során jártak már Hollandiában, Spanyolországban Svájcban és Magyarországon, ahol fesztiválokon, gyülekezetekben és konferenciákon szolgáltak. Az InSalvation 2008-ban kiadott egy saját kislemezt, valamint számos más CD-n is közreműködöttt. Három éven keresztül ők vezették a dicsőítést a Holland Keresztény TV tini rendezvényein.

Az InSalvation nagyon szeretné Isten kegyelmének és irgalmának üzenetét megosztani. "A Jézusban megtapasztalt szabadságot fejezzük ki azzal, hogy éneklünk és táncolunk" – mondja Thamara, a csapat vezető énekese. Thamara, Michael W. Smith előzenekarával 30.000 fiatal dicsőítésént vezette,.
Az InSalvation jelentéséről Jafeth, vezető énekes azt mondja: "A megváltott élet nem csak a mennyországban elérhető. Jézus azért jött, hogy megváltást, jóságot és kegyelmet hozzon nekünk már itt a földön!"
Az együttes tagjai szeretik látni, amikor az embereket megérinti Jézus Krisztus a koncertek alatt, hiszen "az Ő szíve mindnyájunkért dobog"!

Progresszív metal csellóval, igen ez a Részletkérdés.
A zenekar 2003 nyarán alakult. A keményebb és lágyabb húros hangszerekből álló zenekar, komoly tartalommal, egyedi hangzásvilággal próbál új színt hozni a Magyar könnyűzenei palettára.
Első lemezük 2007-ben jelent meg “A legújabb kor” címmel. Reméljük a súlyos riffeket, a lágy melódiákat, a lírai cselló szólót, a szívbe markoló zongorát, és a fantasztikus éneket
hallgatva mindenki megtalálja zenénkben azt, amit keres.

Elővételben a jegyek már megvásárolhatók a kérügma webáruházban: 690 Ft-ért,
vagy 990 Ft-ért a helyszínen.

CsatolmányMéret
Plakát122.42 KB
  • facebook_icon.jpg
  • iwiw_icon.jpg
  • twitter-icon.jpg
  • myspace-icon.jpg
  • youtube_icon.jpg
  • picasa-icon.jpg
  • rss-icon.jpg

Kövess minket a facebookon

facebook-170.jpg

Partnereink

Gravír expresszKérügma KiadóVájtfül LightJazzywww.dics-suli.huChristeens.humymusic.hukrosskult.huFamily magazinJeligeDuna-PartWestendHarmat kiadóPort.huZene.huest.huFunzineAzurmanagementÜzenetek - Bibliai válaszok a hétköznapokra! - Nemzetközi szolgálatok bemutatásamindennapi.hu a közéleti portálGood News könyvesboltLóerő magazinVésnök Kft.Európa rádióPartylight Kft.Magyar Katolikus RádióÚj EmberMagyar Evangéliumi Szövetség

Online CD shop

A Kérügma CD-i megvásárolhatók a kiadó új webáruházában:

Kérügma

Ez az a nap! rádió

Jelenleg 223 előadó 387 dala hallgatható

A lejátszáshoz szükséges a flash player