Körcsarnok, Budapest, 2013. október 12.

MATT REDMAN & MARTIN SMITH

2013. október 12-én egy igazán különleges dicsőítő estre hívunk benneteket Budapestre, a Körcsarnokba!

Az Ez az a nap! meghívására – God’s Great Dance Floor európai turnéjának keretein belül – hazánkba látogat Matt Redman és Martin Smith. A magyar közönség számára bizonyára nem kell bemutatnunk őket, hisz Matt Redman legutóbb tavaly októberben az Arénában az Ez az a nap!-on vezetett bennünket Isten dicséretébe egy bensőséges és felemelő dicsőítő koncerten. Martin Smith is járt már nálunk Delirious? nevű zenekarával, akik dicsőítő dalaikkal forradalmi hullámot indítottak el az egyházban.

A Delirious? zenekar vezetőjeként megismert Martin Smith, a világhírű brit dicsőítő csapat feloszlása után szóló karrierbe kezdett, hogy ilyen módon folytassa szolgálatát. A negyvenes éveinek elején járó énekes-dalszerző bár már húsz éve aktívan jelen van a keresztény zenei életben, még mindig tud olyat mutatni és letenni az asztalra, amely után az emberek nem csak a kitűnő zenészt, hanem a példaképet is meglátják benne.
Matt Redman-t méltán nevezhetjük nem csak Nagy-Britannia egyik legtermékenyebb zenészének, hanem a világ egyik legsikeresebb előadóművészének is. Ezt megfelelőképpen alátámasztja 1993-ban indult zenei pályája, melynek során dicsőítő dalok százait írta meg, amiket világszerte előszeretettel énekelnek az emberek. Talán nincs olyan dicsőítésvezető-dalszerző, akinek több dala terjedt el az elmúlt 10 évben az egyházban világszerte, mint Mattnek. Idén a szakma 2 Grammy díjjal jutalmazta munkásságát! Matt legújabb élőfelvételes albuma szeptember 24-én jelenik meg, amely budapesti koncertjén már megvásárolható. Matt és Martin hosszú évek óta jóbarátok, mindeketten családjaikkal Brightonban élnek. Közös turnéjuk célja, hogy az egyház minél több embert elérjen és bátorítsák a hívőket az Istennel való mélyebb és szenvedélyesebb kapcsolatra.

Képek a koncertről