fbpx

Kosár

Először Budapesten az ausztrál Hillsong Worship!

A 2016-os Hillsong Worship turné egyetlen közép-európai állomása Budapest lesz. Február 2-án a Budapest Sportarénában mutatják be új albumukat az Open Heaven/River Wild című lemezt. A gyorsan ismertté vált új számok mellett természetesen együtt énekelhetjük majd velük a régebbi dalokat is.

2016 októberében jelent meg az új lemez (a formáció 24 albuma) melynek anyagát élőben vették fel Sydneyben a 2015 júniusi Hillsong konferencián, ahol 25 ezer ember vett részt.
Az album megjelenése utáni héten első lett a Billboard Top Christian Album Chart-on, és 5. a Billboard Digital Chart-on, valamint benne volt a Top 10-ben az iTunes Overall Chart-on is.
Az új dalok szerzői: Joel Huston, Taya Smith, Reuben Morgan, Marty Sampson, Ben Fielding. Ez az alkotógárda írta a korábbi, már slágerré várt Hillsong számokat, melynek köszönhetően a Hillsong Worship uralja napjainkban a keresztény kortárs zenét.

Gazdag hangszerelés, de egyszerű harmóniák – ez az, amitől slágerré válnak ezek a dalok. Nagyon könnyen énekelhetőek a közönség számára. Az új lemezről ilyen például a “Love on the Line” is, mely egy szenvedélyes nyilatkozat a hitről; “Lord I give my life… with all I am, In Your grace I stand.” “To the One who has rescued my soul…to the One who is Savior of all, I sing forever!” https://www.youtube.com/watch?v=Dktg_jcLBuY
A Hillsong Worship egyszerű, lírikus szövegekkel operáló, rockos hangzású dalai átalakították a keresztény énekeskönyveket.

A Hillsong mozgalom 30 évvel ezelőtt alakult Sydney-ben és mára globális jelenséggé vált. Sikere azért is figyelemreméltó, mert éppen ott hódit – a nagyvárosokban élő fiatalok körében, ahol a hit egyre kevésbé trendi. A Hillsong dalait becslések szerint szerte a világon 30 millió ember énekli hétről-hétre a különböző egyházak gyülekezeti alkalmain. Mondhatjuk, hogy zenéjük egyfajta erőforrás a gyülekezetek számára. A produkciók mind látványban és mind hangzásban a legmagasabb színvonalat hozzák. Az előadások riválisak minden jelenkori, kortárs szórakozási formával.

Hillsong Worship

Több mint húsz évvel ezelőtt Ausztráliában elindult egy mozgalom, amely mára kontinenseken átívelve emberek milliót köti össze Isten imádatában. A Sydney-ben megalakult Hillsong Gyülekezet egyik legelső gyümölcse a Hillsong dicsőítő csapat volt, amely a dalain keresztül a világot járva mutatja be Isten szeretetét, és adja át a remény és megváltás üzenetét. A hazai gyülekezetekben gyakran hallhatjuk magyarul az ő szerzeményeiket, amelyek a Mennyet és Földet összekapcsolva vezetnek be Isten jelenlétébe.

A kezdetekben csak a gyülekezetben és a helyi konferenciákon felcsendülő Hillsong dallamok először 1992-ben kerültek rögzítésre a  ’The Power of Your Love’ című lemezen. Ezután minden évben új albummal jelentkezett a csapat, amelyek aranylemezek lettek Ausztráliában, 1996-ban pedig nemzetközileg is terjeszteni kezdték őket az Integrity Music gondozásában. Ekkor már a dalok nagy részét Darlene Zschech írta – aki mai napig aktív tagja az alkotói és szolgálócsoportnak, és akinek a megjelent több mint 80 dala közül az első – az egyik leghíresebb szerzeménye – a ’Shout to the Lord’, azaz ’Kiálts az Úrhoz’. Az évek során sok ember bekapcsolódott a zenei munkába és a dalszövegek írásába, így a szerzők között gyakran találkozunk Reuben Morgan, Marty Sampson, Joel Houston, vagy a korábbi évekből Geoff Bullock, Miriam Webster, valamint Brooke Fraser Ligertwood nevével. A zene, valamint az előadók által írt szerzemények sokszínűségének köszönhetően a Hillsong Gyülekezet több formációnak is lehetőséget adott. 1998-ban az ifjúsági zenekar, melynek célja a tinédzserek és a fiatal felnőttek megszólítása, a mai napig termékeny – és szintén utazó, fellépő, Joel Houston által vezetett Hillsong United hazánkban is nagy népszerűségnek örvend dalainak aktuális mondanivalójával, és kifinomult, modern zenei stílusával.

Bár az ausztrál dicsőítő csapat felállása és taglétszáma folyamatosan módosul az évek során, egy valami sosem változott: a csapat Isten iránti elkötelezettsége és szenvedélye, amelyet évtizedek után is ugyanolyan lelkesedéssel közvetítenek a világ felé. Emellett a Hillsong albumait és dalait ma már rendszeresen jelölik különböző kategóriákban a Dove Awards díjaira, az eladott példányok száma pedig már a 12 milliót is túllépte. A dicséretekkel azonban nem csak üzenetet továbbítanak, hanem a meglátogatott országokban inspirációként hatnak; új gyülekezetek, dicsőítő zenekarok alakulnak, akik bizonyságuk mellett saját nyelvükön (spanyolul, portugálul vagy éppen magyarul) adják elő a Hillsong legfrissebb alkotásait. A fordításoknak köszönhetően ma már mi is énekelhetjük gyülekezeteinkben többek között olyan alkotásokat, mint a Szeretünk Téged (Saviour King), a Fejet hajt a mindenség (I Adore), Itt állok házadban (Now That Your Near), az Átölel jelenléted (For Who You Are), a Mit is mondhatnék (Everyday), a Szegletkő (Cornerstone), a Több, mint földi gazdagság (Better Than Life), vagy éppen a Keresztednél (At the Cross). Darlene Zschech egy interjúban így nyilatkozott a szolgálatával kapcsolatban: „Az egyház azért született, hogy világítótorony legyen a Földön, és mindig észben kell tartani, hogy a zene az egyik legerősebb kommunikátor. Amikor összejövünk mint az Ő teste, és a dalok által kifejezzük a mi szeretetünket Isten felé, szöveggel, Isten igéjével és az ihletett dallamokkal, akkor alapvetően ez lesz a Mennyország. Ez tényleg segít az embereknek. A zene segít inspirálni, hogy a lelkükben, fejükben, érzéseikben, stb. megértsék, hogy kik ők. […] Természetfeletti az, ami a dicsőítő zenén keresztül történik.”

A csapat legfrissebb lemeze 2015. október 16-án jelent meg, melyet a 2015-ös Hillsong Konferencián vettek fel Sydney-ben. A 12 dalt és négy bónusz számot tartalmazó ’Open Heaven / River Wild’ című összeállítás már a megjelenés után két hónappal vezeti az amerikai keresztény, valamint az ausztrál zenei eladási listát is. A többek között Marty Sampson, Joel Houston, Reuben Morgan, Brooke Ligertwood közreműködésével született dalokat így jellemezték a szerzők: „Van itt valami különleges, amit meg kell értened: ha találkozol Krisztussal, egy megnyílt Ég alatt fogsz élni. Mi legyen erre a válaszod? Ha elmerülsz az Ő kegyelmében, akkor túlcsordul benned az Élő Víze. Ez a kiindulópontja az albumnak; a mi hozzáállásunk, válaszunk az ő együttérzésére és kegyelmére.”A lemez témája és egyben az imádságunk is az, hogy ezek a szerzemények feltüzeljenek, és keveredjen bennünk az Isten iránti szenvedély, és az emberek iránti szeretet.” – egészítette ki a leírást Cassandra Langton a Hillsong kreatív igazgatója.