Ez az a nap! 2013

Budapest Sportaréna 2013. június 1.

Isten jelenlétével volt telve az Aréna

Egy szívvel, egy Lélekkel átitatva, sok helyről, sok nemzetből, minden korosztályból jöttek ezrek és ezrek, keresve Istent, és a testvéri közösséget!

Ez az a nap! 2013

Az egységben és szeretetben megvalósuló, nagy keresztény találkozóknak egyre nagyobb jelentősége van egy – általános vélemény szerint – érték vesztett és válságban lévő világban. Egyre inkább beigazolódik közöttünk az igazság, hogy “egymás hite által épülünk”. A keresztények közössége erőt hordoz. A testvériség erejét, a tanúságtétel erejét, a közös hit megvallásának erejét. Nincs keresztény, akinek ne lenne szüksége erre az erőre! Ebben részesültünk szombaton, a Papp László Budapest Sportarénában.

A közös hit erejét jelenítette meg már puszta kiállásával is az Aréna óriási és látványos színpadára felálló ezer fős felekezetközi kórus. Az általuk előadott dicsőítő dalok pedig mindenki előtt tanúsították az élő Jézusba vetett hit igazságát. A Bolyki Brothers kristálytiszta, profi hangzása és tanúságtevő szavai is megmutatták, hogy csak Isten erejéből táplálkozhatunk. Sokak első számú kedvencei a magyar dicsőítők, akik a zenekarral együtt 6-7 felekezetből jöttek össze. Jó volt anyanyelvünkön, közösen, együtt énekelni a dicsőítő dalokat.

Az egység nevében álltak színpadra a különböző magyarországi nagy- és kis egyházak püspökei és pásztorai. Sokan úgy érezték: többször kéne hasonló “összeállításban” együtt imádkoznunk nemzetünkért és hazánkért, hiszen olyan jó szívvel mondtunk “Áment” sok ezren minden egyes ima végén. És nagyon jó volt zárásként együtt elénekelni nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

A végére két amerikai csapat maradt, akik a gospel őshazájából érkezve megcsillogtatták a modern keresztény dicsőítő műfaj minden erényét: a briliáns zenei- és énektudást, a remek atmoszféra megteremtésének képességét, és az őszinte, alázatos hitből fakadó lelkiséget. A világhírű Gateway énekesei szinte szó szerint “kitették elénk” a szívüket – amelyben Jézus lakik. Israel Houghton csapata pedig a színpadra berobbanva az első negyedórás zenei blokk áradó dinamizmusával és vidámságával igencsak megtáncoltatta a népet… De az állunk igazán akkor esett le, amikor az utolsó negyven percben olyan elmélyült dicsőítésbe vezette az Arénát, ami felért egy komplett istentisztelettel… Igaz, hogy szemeinkkel nem láttuk a Lélek tüzes lángnyelveit, de erejüket éreztük a szívünkben. Ezt már csak megkoronázta a környező nemzetek fiaival végzett közös imádság.

És mi minden volt még! Szólt hozzánk a jól ismert német evangélista, Ulrich Parzany. Az összejövetel kezdetéig 24 órás dicsőítés szólt, tucatnyi magyar, sőt néhány határontúli csapat részvételével. Adományokat gyűjtött és bemutatkozott a “Csak Egyet” Segítőszolgálat, volt gyermekprogram és misszió expó, számos érdekes és kreatív csapat bemutatkozásával.

Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik munkájukkal, szolgálatukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez! És köszönjük azoknak is, akik imádkoztak értünk és az alkalomért!