Martin Smith 2022

A38 Hajó 2022. október 16.

Közösen adtunk hálát a nyári Ez az a nap!-ért

Boldogok vagyunk, hogy október 16-án hívásunkra sokan feleltek és zsúfolásig megtelt az A38 Hajó koncertterme! Az estet azzal a szándékkal hirdettük meg, hogy együtt tekintsünk vissza és adjunk hálát a július 23-i Ez az a nap! megvalósulásáért és áldásaiért.

Elsőként az Agapé Worship állt színpadra. A Pestszentlőrinci Agapé Gyülekezet dicsőítő csapatáként céljuk, hogy Isten Szellemének ösztönzésével újat alkossanak; hogy bátorító és életteli légkört teremtsenek bárhol is szólalnak meg. Ez történt a hajón is: szenvedélyes dalaikkal bevezettek bennünket Isten jelenlétébe.

A dicsőítő blokk után Pintér Béla állt a mikrofon elé, ám rendhagyó módon ezúttal nem énekelt, hanem visszatekintett arra, hogy ő hogyan élte meg a Puskás Arénában megrendezett eseményt. Kiemelve, hogy a Hús-vér templom című dal különösen sokat jelentett aznap számára, ahogy látta, hogy a színpadról mindenki egy szívvel és teljes lelkesedéssel énekli vele együtt. Rögtönzött kórusként a hajón is felcsendült ez a dal, majd pedig László Viktor folytatta a gondolatokat. Az Ez az a nap! főszervezője hálát adott azért, hogy a hosszas készülődés, bizonytalanságok és próbák után végre létrejöhetett a stadionos rendezvény. Hangsúlyozta, hogy hatalmas örömet jelentett az esemény után érkezett visszajelzések tömege, amelyek arról tettek bizonyságot, hogy sok élet változott meg azon a napon és az utóhatások még ma is tartanak.

A beszámolók után az est fő vendége, Martin Smith és zenekara következett az Egyesült Királyságból, akik a Dancing in the Fire turné keretében érkeztek hazánkba. Az emelkedett hangulatban lezajlott koncerten egymást követték a jobbnál jobb dalok, amelyek között egyaránt voltak pörgősek és lassabbak, valamint régiek és újak is. Martin elmondta, hogy szívéhez különösen közel áll Magyarország, mindig szívesen tér vissza, és hálás azért, hogy testközelből kísérhette végig utazásunkat a stadionig.

Köszönjük, hogy eljöttetek és velünk voltatok ezen az estén! Hálásak vagyunk a stadionért és értetek. Vigyétek tovább a tüzet!