Történelem

Az Ez az a nap! negyed évszázadának részletes története

Történelmünk

Az elmúlt 25 esztendő igazán mozgalmas volt számunkra. Az évek során több tucat nagy rendezvényt szerveztünk, ahol igyekeztünk mindig Jézust a középpontba helyezni.

A kétezres évek elején szabadtéri összejövetelekkel indultunk – összegyűltünk a Tabánban, a Margitszigeten, a Kisstadionban, a Népstadion-kertben és a Hősök terén is. Voltak felvonulásaink Budapest utcáin, és néhány vidéki városban is tartottunk Roadshow-t. 2006- ban a berlini Olimpiai Stadionban megrendezett Global Gatheringre szerveztünk buszokat, majd a következő évek a westendes Soul & Gospel Fesztiválokról szóltak.

A 2010-es években beköltöztünk a Papp László Budapest Arénába, és ezzel párhuzamosan kisebb klubkoncerteket és karácsonyi alkalmakat is elkezdtünk szervezni. Mindig igyekeztünk olyan előadókat hívni, akik zeneileg magas színvonalat képviselnek, de a fellépők kiválasztásánál ennél is sokkal fontosabb szempont volt, hogy szívük égjen Krisztusért. Szeretnénk ugyanis, hogy rendezvényeink túlmutassanak egy világi bulinál, s olyan összejövetelek lehessenek, ahol Teremtőnket imádjuk és hirdetjük az örömüzenetet olyanoknak, akik még nem találkoztak személyesen Jézussal.

Sok megható pillanat jutott eszünkbe ennek a két évtized történetének a megírásakor és a fotók kiválasztásakor. Bízunk benne, hogy e sorok olvasóiban is feldereng egy-egy régi kedves Ez az a nap!-os élmény. Így kívánunk kellemes olvasást, s javasoljuk, hogy közben hallgassátok az „Ez az a nap! történelem” elnevezésű Spotify lejátszási listánkat, melyben az eddigi összes külföldi vendégünktől kiválasztottunk egy-egy dalt.

A kezdetek
(2000–2004)

Az Ez az a nap!-ok története az ezredfordulóig, a millenniumi „Felvonulás Jézusért”-ig nyúlik vissza, amikor 25 ezer fő vonult végig Budapest utcáin Jézust dicsőítve és Isten nevét felemelve.

Az új évezred első pünkösdjének szombatján a világszerte megrendezett Jézus-felvonulásokhoz csatlakoztunk. A több kilométer hosszú gyülekezet színkavalkádja a mai kor kihívásainak megfelelő stílusban tett tanúságot Jézus Krisztusról és az evangélium üzenetéről. A menet a Parlament előtt gyülekezett, majd a város különböző pontjait érintve a Tabánba érkezett meg, ahol tanúságtételek meghallgatása mellett különböző felekezetekhez tartozó zenei együttesek vezetésével dicsőítettünk.

Egy év múlva a Margitszigetre szerveztünk „Hálaadó és dicsőítő nap”-ot. Az Atlétikai Centrumban több mint 15 ezer felnőtt és 3000 gyermek együtt örvendezett kora délutántól késő estig Istent magasztalva. A Nagyszínpadon a legkülönfélébb zenei stílusok, igei buzdítások, minden szívet megmozdító imádságok váltották egymást. Elhangzott az evangélium üzenete is a Krisztust még nem ismerők számára.

A következő évben a Kisstadion adott helyet a „Válaszd az életet!” mottójú Ez az a nap!-nak. Az emlékezetesen forró napot áthatotta a szívekben bujkáló öröm, a közös lelkesedés valamennyiünk kincse és élete, Jézus Krisztus iránt, aki végtelen szeretettel gyűjtötte maga köré egymástól annyira különböző híveit ezen a napon. Itt minden egyes megmozdulás – az énekelt imák, a könyörgések, a zene, a tánc, az igehirdetés, a villáminterjúk – tanúságtétel volt az egy igaz Isten mellett.

2003-ban különleges volt az Ez az a nap!, hiszen három napot töltöttünk el Isten szeretetében a Népstadion-kertben. Június utolsó napjaiban programok sokasága várta a látogatókat: úgymint 48 órás dicsőítés, gyermeksátor, könnyűzenei sátor, Misszió Expó, Meghallgatlak-sátor és számtalan más kisebb-nagyobb program, érdekesség, igei üzenet. A Nagyszínpadon pedig a hazai dicsőítésvezetők mellett fellépett az Egyesült Királyságból érkezett Graham Kendrick, Noel Richards és Sue Rinaldi is.

Az Ez az a nap!-ok első korszakát a kezdethez hasonlóan egy felvonulás zárta le. Az ország minden szegletéből és határainkon túlról is sokan érezték fontosnak, hogy 2004 júniusában tanúságot tegyenek Jézus Krisztusról az Oktogontól a Hősök teréig tartó menetben. A felvonulást vezető óriási kamion pontban ötkor indult útnak, nyomában a hömpölygő tömeggel és még vagy tíz feldíszített, hangosítást is szállító teherautóval. A sokaság a hangszórókból szóló zenével együtt dicsőítő dalokat énekelt, valamint evangéliumi részleteket, buzdításokat hallgatott, és közös imádságokban vett részt. A Hősök terére megérkezve a tömeg az összevont dicsőítő csapat vezetésével hosszú órákon keresztül magasztalta Istent.

Soul & Gospel Fesztiválok
(2007–2010)

2007 és 2009 között többnapos rendezvényeket tartottunk Soul & Gospel Fesztivál néven Budapest szívében található Westend City Center bevásárlóközpont tetőteraszán. Minden évben több ezer nem keresztény fiatalt is megszólítottunk az evangélium üzenetével a koncerteken keresztül.

A Városmissziós rendezvénysorozathoz kapcsolódva került sor az első Soul & Gospel Fesztiválra. 2007 szeptemberében négy estén keresztül zengett a legkülönfélébb keresztény zene a város szívében. Az ismert magyar előadók mellett vendégül láttuk a brit YFriday-t, a holland Miracle City Singers-t és az osztrák Cardiac Move-ot is. Különös színfoltja volt a fesztiválnak a bronxi Fr. Stan Fortuna, a rappelő szerzetes. A fesztivál fő előadója pedig a nemzetközi dicsőítő mozgalom egyik kiemelkedő úttörője, David Ruis volt.

A következő évben az őszi időpont helyett – igazodva a korábbi Ez az a nap!-okhoz – nyár elejére tettük a fesztivált. Június közepén ismét rendkívül színes programot hallhatott a Westend-tetőkertre kilátogató közönség. Az első nap a modern dicsőítés egyik legnevesebb alakja, Matt Redman, s a vele érkezett Hillsong London lépett színpadra. Másnap a francia Glorious és a holland Breeze Gospel nyújtott kimagasló zenei élményt. A harmadik esten régi barátunk, Noel Richards csapott a húrok közé. A fesztivál zárónapján Judy Bailey és a YFriday adott nagyszerű koncertet. Természetesen minden nap sok hazai fellépő is gazdagította a programot.

A harmadik és egyben utolsó westendes Soul & Gospel Fesztivál 2009 májusának utolsó napjain zajlott. Az eddigi hagyományoknak megfelelően a színvonalas hazai fellépők mellett ismét több neves külföldi meghívottunk is ellátogatott Budapestre. Ekkor láttuk vendégül először az ausztrál Planetshakers együttest, akik később többször is visszatértek hazánkba. Szomszédjuk, az új-zélandi Parachute Band és a brit Superhero is koncertezett a Westend-tetőkerten. Magyar barátaink szokás szerint ebben az évben sem hiányozhattak.

Ugyanebben az esztendőben járt nálunk Kirk Franklin, aki az R&B, a hip-hop, a soul és gospel műfajokban egyaránt otthonosan mozog. Kirk nagyzenekari felállással, egyedi hangzású, rendkívüli produkcióval örvendeztette meg a budapesti Sportmax Rendezvényközpontban összegyűlteket. Szintén ebben az évben kezdtünk el kisebb klubkoncerteket is szervezni a Take5 Jazz Pubban, a Pilinsky Caféban és az ELTE Kongresszusi Központban. A Soul & Gospel Klubok keretében fellépett többek között a Parachute Band, a YFriday és David Ruis is, hazai részről pedig Dobner Illés, Debreceni István és a WhiteFieldz, a Folk Iván Band, a ChickenFly és Pintér Béla is.

Szabadtéri éveinket a 10 éves jubileumi Ez az a nap! zárta le a Margitszigeten 2010 júniusában. Ismét ellátogatott hozzánk a Planetshakers, valamint nagy megtiszteltetés volt fogadni Ron Kenolyt és zenekarát. Pintér Béla, Csiszér Laci, Prazsák Laci és sok más magyar előadó sem maradhatott távol. Ezeken kívül voltak gyermekprogamok és Misszió Expó is.

Az Arénás korszak
(2010-től)

Az új évtizedben beköltöztünk a Budapest Arénába, s ez lett állandó helyszíne az Ez az a nap!-oknak. Az évi egy nagyobb koncert mellett egyre több kisebb klubkoncertet, karácsonyi ünnepséget és egyéb rendezvényt is szerveztünk.

A 2010-es évek új időszámítást jelentettek mozgalmunk életében, ugyanis ettől az évtől kezdve évi egy nagy eseményünket a Budapest Arénában tartottuk. Az eleinte őszre, majd a hagyományokhoz igazodva kora nyárra időzített dicsőítő fesztiválok rendre megtöltötték Budapest legnagyobb beltéri sportcsarnokát. 2010 novemberében a Hillsong London és London Community Gospel Choir látogatott el hozzánk, 2011 októberében a Jesus Culture volt fő vendégünk, egy évvel később, 2012-ben pedig Matt Redman, Tim Hughes és a Worship Central, Noel Richards, valamint az LZ7 voltak külföldi meghívottaink. 2012-ben a Reménység Fesztivál megrendezésében is részt vettünk társszervezőként. Ezekben az években az Ez az a nap!-ok mellett néhány egyéb rendezvényt is tartottunk: 2011 májusában a Petőfi Csarnokban fogadtuk már harmadjára az ausztrál Planetshakers-t, valamint 2012 decemberében Pintér Béla és Dobner Illés fellépésével először tartottunk karácsonyi hálaadó estet.

2013-tól áttettük alkalmainkat május–június környékére, de a helyszín továbbra is a Papp László Aréna maradt. Ebben az évben Israel Houghton és a New Breed, valamint a Gateway Worship tett látogatást nálunk. Egy évvel később az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb keresztény rockegyüttese, a Newsboys lépett fel, mellette Reuben Morgan és a Hillsong London, valamint Martin Smith és Graham Kendrick színesítette a programot.

Ezzel párhuzamosan egyre több egyéb rendezvényt is elkezdtünk szervezni. Ilyen volt például Martin Smith és Matt Redman „God’s Great Dance Floor” elnevezésű dicsőítő turnéjának állomása a Körcsarnokban, országos Roadshow-k Noel Richardsszal, vagy az igazán energikus „Next Level Worship Night” újra a Planetshakers és az LZ7 vezetésével. Az A38 hajón és az Akvárium Klubban is lebonyolítottunk kisebb koncerteket, úgymint Noel Richards 60 éves életműkoncertjét, Martin Smith & Band exkluzív fellépését, továbbá az ICF Worship, Jeremy Riddle, Jason Upton és a Rivers & Robots egy-egy látogatását.

2015-től egységes mondanivaló köré kezdtük el szervezni az Ez az a nap!-okat. Így született meg a VÍZ, a SZÉL és a TŰZ hármasa, amit 2018-tól folytatott az ÚT és az IGAZSÁG, így jutva el a 2020-as online Ez az a nap!-ig, ÉLET-ig. Az előadókat tekintve igyekeztünk továbbra is neves dicsőítőket hívni. 2015-ben életet adó vízként áradt ránk az újgenerációs dicsőítés egyik legnépszerűbb csapata, a Rend Collective, valamint a Bethel Music. 2016-ban a Lélek friss szelét képviselte a Jesus Culture és Martin Smith. 2017-ben pedig hozta a tüzet a Hillsong Worship Reuben Morgannel, valamint ismét a Rend Collective.

Ebben az időszakban klubkoncertet adott a keresztény rockzene több kiemelkedő alakja, úgymint a Switchfoot, a Kutless vagy a Christafari. Ezen kívül a Next Level Worship Night keretén belül 2016 telén a Hillsong Worship, 2017 őszén pedig a Hillsong Young & Free tartott önálló dicsőítő estet az Arénában. Jelentős volt a 2018 szeptemberi Dicsőítő hét is, melynek során a Felház mozgalommal közösen szerveztünk egy héten át dicsőítő alkalmakat, többek között a Rend Collective és a Martin Smith Band vezetésével.

A 2010-es évek vége is izgalmas fellépőket hozott. 2018-ban David Crowder tette tiszteletét Budapesten, valamint velünk volt újra a Worship Central is. A 2019-es Ez az a nap!-on sokak kérésére immár ötödjére látogatott hazánkba a Planetshakers, de nem hiányozhatott régi barátunk, Noel Richards sem, valamint Pat Barrett és a King’s Village.

Természetesen a külföldi fellépők mellett mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a hazai és a környező nemzetek legismertebb zenekarai, dicsőítésvezetői is megjelenjenek a színpadon. Fontosnak tartjuk, hogy a felekezeti határokat ledöntve, mindenkinek, aki Jézust Urának vallja, fellépési lehetőséget biztosítsunk. A Puskás Arénában megrendezésre kerülő ünnepi Ez az a nap! programját is ugyanezek a szempontok alapján törekszünk összeállítani.

Arénás Ez az a nap-ok!

Ez az a nap! Karácsonyok

Egyéb rendezvényeink 2010-től

Út a Stadionig: Roadshow-k és Reménység Esték (2019-2022)

Minden eddiginél sűrűbb volt számunkra 2019 és 2020, amikor programok sokaságát rendeztük határainkon innen és túl, valamint a világhálón. Hálásak vagyunk, hogy 7 ország 23 városába juthattunk el az Ez az a nap! Roadshow során, elérve közel 80 ezer embert; majd pedig további százezreket szólíthattunk meg online dicsőítő- és imaalkalmainkon, a Reménység Estéken.

2019 nyarán Marosvásárhelyen indult el az ősz folyamán kiteljesedő Roadshow. Ennek keretében december elejéig eljutottunk Szekszárda, Pécsre, Kaposvárra, Szombathelyre, Győrbe, Egerbe, Ungvárra, Nagybányára, Miskolcra, Nagyváradra és Debrecenbe. A Roadshow-hoz kapcsolódott októberben Nick Vujicic 3 előadása is Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és Budapesten. Februárban egy újabb nagyon intenzív, országokon átívelő Roadshow-t szerveztünk. Bő egy hét alatt Bécs, Ljubljana, Zágráb, Eszék, Szabadka, Kecskemét, Szeged és Arad adhatott otthont egy-egy helyi Ez az a nap!-nak. Nagy öröm számunkra, hogy több ezren fogadták be a szívükbe Jézust, mint Megváltót, sokak hite pedig megerősödött, megújult. A Roadshow-n az ismert hazai előadók mellett Martin Smith és Noel Richards volt külföldi vendégünk, valamint minden állomáson helyi együttesek is felléptek.

2020 tavaszán, a koronavírus okozta veszélyhelyzet során úgy éreztük különösen is fontos, hogy Istenhez forduljunk imádságban és dicsőítésben. Ezért jöttek létre a Reménység Esték, egy olyan internetes ima- és dicsőítő rendezvénysorozat, mely hétről hétre adott erőt a bekapcsolódók sokaságának. Hétfő esténként egy nagy gyülekezetté forrtunk össze egységben, felekezeti határok nélkül. Lehet, hogy fizikailag nem tudtunk együtt lenni, de lélekben mindannyian egy szívvel könyörögtünk, s imádtuk Istenünket. Minden alkalmon hirdettük Isten igéjét a meghívott egyházi vezetők tolmácsolásában, a dicsőítést pedig az Ez az a nap!-okról jól ismert előadók vezették akusztikus formában.

2020. július 18-án online tartottuk meg a 20 éves jubileumi Ez az a nap!-ot, a Stadion 2020 rendezvényünket. A Puskás Arénából jelentkeztünk több mint öt órás élő műsorral, mely során hazai előadók a helyszínen dicsőítették Istent, külföldi barátaink pedig videóüzeneteket küldtek számunkra. 2021-ben a Reménység Esték mellett végre újra személyesen is találkozhattunk a Várkert Bazárban rendezett Ez az a nap!-on és a Szombathely főterén megrendezett Reménység Estén. 2022 májusában vezetői és csoportvezetői találkozót tartottunk, majd július 23-án két év halasztás, és két évtized készülődés után végre összegyűltünk a Puskás Arénában, hogy együtt dicsőítsük teremtő Atyánkat! A stadion után október 16-án tartottunk hálaadó alkalmat Martin Smith vendégeskedésével.

Vidéki stadionok megtöltése (2023-)

A Puskás Aréna után csendesebb évre számítottunk, de Isten másfelé vezetett bennünket és az addigi legmozgalmasabb hónapjaink következtek. 2023 első eseménye a márciusi Nick Vujicic előadás volt a Budapest Arénában, majd április 15-én Veszprémben tartottunk Ez az a nap!-ot Michael W. Smith fellépésével. A nyár eleje rendkívül sűrű volt: május 26-án Madridban, június 3-án a Pula Arénában, június 10-én pedig a Debrecenben tartottunk rendezvényt, majd július 28-án Zánkán zártuk a szezont. Ősszel a budapesti Akvárium Klubban tartottunk dicsőítő estet.

2024 áprilisában TAYA-val tartottunk dicsőítő estet az Akvárium Klubban, majd június 1-jén a miskolci DVTK stadiont töltöttük meg. 2025. május 31-én pedig a szombathelyi Haladás stadionban tervezünk dicsőítő összejövetelt.