Jason Upton 2015

Next Level Worship Night 2015. november 8.

Dicsőítés Jason Upton vezetésével

Jason Upton amerikai énekes-dalszerző, aki tizenöt éve járja a kontinenseket, hogy Istentől kapott, életeket megváltoztató üzenetét közvetítse az emberek felé. A kisgyermekként egy keresztény család által örökbe fogadott férfi indián gyökerekkel rendelkezik – mivel biológiai apja a cseroki törzs egyik tagja -, mely különleges, folk stílussal kevert zenéjében is érezhető.

Jason Upton 2015

Jason fordulatokkal teli életét már fiatal korában meghatározta az Istennel való személyes kapcsolata. Tinédzserként kezdett el gyülekezetekben szolgálni, amikor Colorado-ban megnyerte a Christian Artist Music Seminar-t, melynek köszönhetően felvették az első saját dalait. Tizennyolc éves korában már 21 saját szerzeménye volt, de az írást, valamint az utazó szolgálatot tovább folytatta. Miután ’95-ben feleségül vette Rachelt, mindkettőjük szívében megszületett a vágy, hogy nem csak énekelni akarnak a gyülekezetekben, hanem azt szerették volna, ha hosszútávú hatása is van a szolgálatuknak a különböző közösségekben.

A fiatal házaspár az elkövetkezendő években létrehozott a házában egy úgynevezett dicsőítő szobát, ahol rendszeresen összegyűltek hívő testvéreikkel imádkozni és Istent dicsőíteni. Ezeknek az istentiszteleteknek a során az imádságok, és a Bibliából származó dicsőítések teljesen összefonódtak a zenével. Jason rájött, hogy a létrejött dalok nem egyszerű Istentől kapott szerzemények, hanem kulcsok, amelyek nyitják és zárják a szellemi birodalom kapuit.

Az énekes létrehozta a ’Key of David Ministries’ nevű szervezetet, melynek célja, hogy segítse Jason és csapata szolgálatát. Az ő gondozásukban jelent meg az első, ’Key of David’ című nagylemezük, amely a Virginia Beach-en rögzített dalait tartalmazza. A következő időszakban, szinte minden évben megjelent legalább egy albuma – hol élő felvételekkel, hol stúdióban rögzített anyagokkal, amelyekkel járta a világot, és dicsőítésvezetőként szolgált konferenciákon, különböző turnékon és gyülekezetekben. Első gyermekük megszületése után missziójuk során többek között jártak Nepálban, Indiában és Indonéziában is. A 2007-ben megjelent ’Between Earth and Sky’ című lemeze a CBN ’Legjobb kortárs keresztény albuma 2007’ címet is elnyerte; 2013-ban napvilágot látó legfrissebb, ’Sunday Morning: Live in Winston Salem’ című kiadását pedig egy vasárnapi Istentiszteleten rögzítették. Jason dalai legfőképpen az Istennel való teljes életről, barátságról, családról szólnak, valamint azt próbálja bemutatni, hogy mit jelent követni Jétust.

Jason jelenleg Wisconsin-ban él a feleségével Rachel-lel, és gyermekeikkel, Samuel-lel, Emma-val, Lucy-val és Oliver-rel. Az évente körülbelül 30-35 eseményen szolgáló családapa a következőképpen fogalmazta meg vágyát és látását: „Jézushoz akarom vezetni az embereket, nem pedig a valláshoz. Hagyjuk, hogy a gyülekezet egy olyan hely legyen, ahol felemelkednek a fiatalok, és Isten jelenlétével és szeretetével betöltekezve útnak indulnak. Istennek van egy különleges elhívása mindannyiunk számára. Hiszem, hogy Isten fel fogja használni az imádatot arra, hogy újjászülessen az egész generáció.”