Új Forrás
Új Forrás
Az Új Forrás zenekar bibliai világnézetet magáénak valló együttes, zenei stílusuk az úgynevezett etno-gospel. Dalaikat a zenekar alapítója és vezetője, Pálhegyi Dávid szerzi. Isteni magasztalásaikhoz magyaros jellegű örömzenét hangszerelnek.
Az Új Forrás együttes elődje Forrás néven 1988-89-ben alakult két Pálhegyi fivér, Dávid és Máté, valamint Szigeti Gábor közreműködésével. Az első dalok egy laktanyában születtek, ahol Dávid és Gábor sorkatonai szolgálatukat töltötték. Az Isten nélküli, rideg, képmutató légkör Dávidot fokozott istenkeresésre és Biblia tanulmányozásra késztette, ennek gyümölcsei, az Úr meglátogatásának eredményei lettek az első gyöngyszemek.
A leszerelés után intenzív evangélizációs szolgálatban vett részt az együttes különböző helyeken. Ez a szolgálat érett kazettává 1990 őszére, mikor is megjelent a Forrás című album. Ekkor a hangszerelés még teljesen akusztikus volt. Ének, gitár, cselló, fuvola, népi hegedű, természetesen már ekkor megfűszerezve a Dávid szívéből fakadó “etno”-s (népi) hangzás- és formavilággal.
1992-ben csatlakozott az együtteshez Horváth Bea, aki gyönyörű hegedű játékával tovább emelte a Forrás együttes játékának színvonalát. A következő album, a Száraz földből virág nyílik című már az ő közreműködésével jött létre 1993-ban. Ezen a kazettán a bibliai üzeneteket kísérő etno hangzást már a hangszerelésben is előremutató elemek úgy, mint több ütő, dob, torzított gitárhang teszik modernebbé.
2001-ben újabb tagokkal kiegészülve Új Forrás néven megszületett a Négy szelek felől című album. Ezt követte két év múlva az Egy szó kiált című korong, majd 2005-ben a Nem úgy lesz holnaptól. Tíz év kihagyás után jelentkezett újabb albummal az együttes, a 2015-ös Csillagösvényeken lemezzel. Az etno-gospel csapat legfrissebb kiadványa pedig 2022-ben látott napvilágot Maradj nálam címmel.
Műfajteremtő zenei hangzás, szívbe markoló üzenetek, felkent ének és hangszeres játék, a legmodernebb, progresszív zenei hangzás. Ez az Új Forrás!
„Az élet forrása Jézus Krisztusban és az ő beszédében van. Újra felfedezni, befogadni, továbbadni az általa kijelentett többezer éves igazságokat – ez adja létezésünk, az Új Forrás együttes munkájának értelmét. Hasonló lelkesedéssel tölt el minket, hogy a magyar zene ősi forrásaiból meríthetünk, felfedezhetjük népzenei kincseinket, dallamvilágunkat és beépíthetjük a mai élő zene világába. Nem titkolt célunk, hogy a magyar embereket a vérükben elevenen élő zenén keresztül segítsük abban, hogy megismerjék és befogadják az örömhírt, a halált legyőző, örökkévaló életet, a feltámadást, aki nem más, mint a názáreti Jézus Krisztus.”