Graham Kendrick
A modern dicsőítő zene egyik atyja
Graham Kendrick
Graham Kendrick egyike a világ legismertebb keresztény dalszerzőinek és dicsőítésvezetőinek. Sok évtizedes pályafutása alapján nyugodtan nevezhetjük műfajteremtőnek, hiszen napjaink zenei dicsőítő stílusának egyik legfőbb kialakítója. Alapítója a Felvonulás Jézusért világmozgalomnak is, amelybe milliók kapcsolódtak be a ’80-as évektől 2000-ig. Felvételei, dalai öt kontinens szinte valamennyi egyházában ismertek, használatosak. Megnyerő személyisége, hiteles keresztény élete miatt sok zenész példaképe.
Graham Kendrick a modern dicsőítő zene egyik atyja, akinek dalai tele vannak költői, bibliai igazsággal, amelyek olyan istenképet formálnak, amely generációkra volt hatással. Ő az angol dicsőítő/dalszerző hagyomány egyik úttörője, akinek hatására döntötte el az ifjú Noel Richards, hogy ő is ezt az utat fogja járni. Aztán jött Matt Redman, Tim Hughes és a többiek.
Az amerikai Integrity kiadó volt akkoriban világszerte a legnagyobb dicsőítő zenekiadó. Milliós példányszámban eladott Hosanna! Music sorozatuk révén jutottak el a föld minden részére az új énekek. Éppen tervezték a következő albumot, amikor Graham náluk járt. Meghallgatták, és olyan történt, mint addig soha: az új albumon az énekek nagy része egy előadótól, Grahamtől került fel.
Graham nemcsak új színt hozott a dicsőítés palettájára, hanem – lelkészével együtt – mozgalmat is elindított. Általuk született meg a March for Jesus, amikor a hívők kiléptek a templomok falai közül, és éneklős felvonulást tartottak városuk utcáin. A kezdeti 15 ezerről, hamar 70 ezressé duzzadt a londoni felvonulás, és az ötletet milliók vették át szerte a világon. Graham ekkoriban kimondottan olyan énekeket szerzett, amelyeket az ilyen felvonulásokon jól lehetett énekelni. 2000-ben volt az utolsó felvonulás, és ekkor, a budapestin startolt az Ez az a nap!, amikor a várt kétezer helyett 25 ezren vonultunk végig a Parlamenttől a Tabánig.
Kendrick több mint 30 éve a keresztény zene élvonalában van. Több száz dalt írt és rögzített, amelyek közül sok világszerte ismert lett, köztük a Shine Jesus Shine, a Knowing You, a The Servant King és az Amazing Love. Graham az Egyesült Királyságban él, de rendszeresen részt vesz nemzetközi turnékon, fesztiválokon, konferenciákon és továbbképzéseken mint dicsőítésvezető és előadó.
Aktív szószólója a Compassion International jótékonysági szervezetnek, arra bátorítva a közönséget világszerte, hogy a dicsőítést életformaként éljék meg, és az Istennel való igazi bensőséges kapcsolatot pedig úgy, hogy Jézus akaratának megfelelően részt vegyenek az elesettek felé való szolgálatban. A Compassion több mint 24 országban működik, és több mint egymillió gyermek támogatását segíti elő.
„A dicsőítő életmód nem csak arról szól, hogy találkozunk Istennel és jól érezzük magunkat a jelenlétében. Küldetésünk van, el vagyunk hívva arra, hogy kilépjünk és szolgáljunk mások felé, segítsük embertársainkat, bármilyen szükségben is vannak.” – foglalta össze gondolatait a dicsőítő életmódról Graham egy interjúban.