Ez az a nap! Stadion 2023
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2023. június 10.
Ez az a nap! Debrecenben
Június 10-én újra stadionban tartotta rendezvényét az Ez az a nap!, de most a tavalyi Puskás Aréna után Debrecenben, a Nagyerdei stadion volt a helyszín. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy aznap a városban alig volt szabad szálláshely, mivel olyan sokan jöttek az ország más tájairól és külföldről is.
Jöttek olyanok, akik a kétszeri halasztás vagy a rekkenő kánikula miatt nem mentek el tavaly a Puskásba, de hallották, és most ők is szerettek volna hasonlót látni. A helybeliek, és a környéken élők örömmel vették, hogy itt lesz ez a nagyszabású koncert, és az Európába ritkán ellátogató Hillsong United is vonzhatta a modern zene kedvelőit. A város, a stadion és a helyi keresztény közösségek már a szervezés elejétől kezdve nagyszerű házigazdának bizonyultak, és a lebonyolítás sikerességéhez is nagymértékben hozzájárultak.
Ha tavaly a hőség, akkor idén a lehetséges zivatarok miatt lehetett aggódni, főleg, hogy előző este befolyt a víz a stadionba. Ám ahogy a Puskásban 43 fokról lement a hőmérséklet pár óra alatt 25-re, itt is kegyesek voltak az „égiek”, mert csak egy enyhe eső érkezett, amit egy hatalmas szivárvány követett a stadion felett.
A közönség pedig élvezte a zenét, ahol a magyar előadók közül megszólalt az etno-folk Új Forrás, a rapper Tibes, Oláh Gergő és Pajor Tamás, a Dics-Suli csapata, Csiszér László és Pintér Béla. A rendezők külön hangsúlyt helyeztek arra, hogy a közelség miatt román együttesek is énekeljenek, így hallhattuk az El Shaddai és Adi Kovaci & Emma Repede színvonalas dalait. A határokon túli magyarságot képviselte az Erdélyből érkezett CrossYounity, illetve a felvidéki Crux. A nemzetközi keresztény könnyűzenét az amerikai Matt Maher, valamint a már említett ausztrál Hillsong United, akik a kétezres évek legismertebb együttesének számítanak. Akik annyira várták őket, nem is csalódtak, mert az összes emblematikus dalukat hallhatták, és a végén még meg is kérdezték a legelöl állókat, hogy melyik dalukat szeretnék még hallani.
Az Ez az a nap! mindig hívja a nagyobb felekezeteket és a kisebb közösségeket is, hogy jöjjenek el, és közösen énekeljenek Istennek, és ennek szép példája volt, amikor a püspökök, lelkészek együtt imádkoztak a színpadon. A zene pedig – mint azt megszokhattuk – magas színvonalú volt, a légkör befogadó, így mindenki élvezhette a neki tetsző zenét, és a pozitív üzeneteket. A szervezőktől megtudtuk, hogy a tavalyi Puskás koncert után azt gondolták, hogy nyugodtabb év következik, s erre lett öt teltházas rendezvény: márciusban Nick Vujicic a Papp László Arénában, áprilisban dunántúli Ez az a nap! Veszprémben, az ottani Arénában, majd jött Madrid, Pula és most Debrecen. Július 28-án pedig a református Csillagpont konferenciával lesz egy közös este.
Kíváncsian várjuk, hogy ezek után mit hoz a jövő év úgy idehaza, mint esetleg újra külföldön. Mert ha így megy tovább, az Ez az a nap! is az ország egyik ismert kulturális exportcikkévé válhat.
További fotók Facebook-oldalunkon.