Hanna

Hanna

Hanna mindig őszintén énekel Istenről és az életről. Zenekarával együtt fő célja az, hogy az élet valódi értelme, Isten és az Ő szeretetének mindent elsöprő ereje az emberek szívében teret kapjon.

Polereczki Hanna 2014-ben adta ki A Szél című kislemezét, mely a címadó, a 2013-as Nyári Dicsőítő Iskola dalíró versenyének győztes szerzeménye mellett négy másik dalt tartalmazott. 2019-ben látott napvilágot első nagylemeze, a Multikolor, melyet így jellemez az énekesnő:

“Az elmúlt évek dalírásainak gyűjteménye. Minden dal egy-egy megélt élethelyzetet, eseményt foglal magába. Olyan jó Őt dicsérni és Neki énekelni. Ahogy a dalokat összegyűjtöttem és rendszereztem, újra megbizonyosodtam róla, hogy mennyire sokszínű a mi Teremtő Istenünk. Mindig úgy hajol le hozzánk és emel fel minket, ahogyan az nekünk épp a legtökéletesebb. Nála van a kulcs lelkünk legsötétebb sarkaihoz is, hiszen jól ismer minket. Szóljon ez az album az örömteli pillanatokról, a háláról, a harcokról, a bukásokról, az újrakezdésről, az imádatról, a megtérésről, a csodáról, a bizalomról. A sokszínű Istenünkről.”