Kisstadion 2002

Ige, ima és zene a Kisstadionban

Tűző nap – lángoló szívek

Miközben a rendezők azt latolgatták, hogy vajon megsül-e a tojás a Kisstadion lelátóinak fémborítású ülőhelyein, a korán jött kánikulában, az első – természetesen vidékről jött – csoportok már elfoglalták helyüket a napfényben szinte lángoló nézőtéren. Három órakor pedig a sokaságot látva így kiáltott fel valaki a fedett színpad hűvösében: “Ha ezek a testvérek ilyen elszántak, bizony, nincs messze Magyarország megújulása.” 

Ez az a nap! 2002 Kisstadion

Nos, az egész nap hangulata, képe azt mutatja, hogy lehet valami igazság a fenti mondatban. A színpadon történtek, illetve a színpaddal együtt élő nézőtér reakciói alapján elmondhatjuk: lelkesítő és reményt keltő az az életerő és kreativitás, ami a mai magyar keresztény egyházakban jelen van. Az egész napot áthatotta a szívekben bújkáló öröm, a közös lelkesedés valamennyiünk kincse és élete, Jézus Krisztus iránt, aki végtelen szeretettel gyűjtötte maga köré egymástól oly különböző híveit ezen a napon. Itt minden – az énekelt imák, a könyörgések, a zene, a tánc, az igehirdetés, a villám-interjúk – minden egyes megnyilvánulás tanúságtétel volt az egy igaz Isten mellett. Milyen felvillanyozó ez egy hívő számára, különösen, ha több, mint hét órán keresztül hallgatja! És ezen belül is mindenkinek megvolt a külön öröme, az a megszólalás, amely a rendkívül változatos programból leginkább szólt hozzá.

Délután két órától a harsonák kezdték egybehívni a népet a Központi Baptista fúvósok által. 15:00-kor László Viktor a szervezők részéről köszöntötte az egybegyűlteket: “Fontos időjelzést adunk: itt az idő dícsérni az Uraknak Urát!” Sokan ujjongtak és lelkesedtek az első nagyobb zenei blokk után, amely a talányos “Klasszikus egyházi énekek – mai hangzásban” címet viselte. Amit a karvezető Sz. Mátyus Elvira és a billentyűs, dalszerző Jóföldi Szabolcs a színpadra állított, legalábbis Magyarországon műfajteremtő vállalkozásnak kell neveznünk. A hat, különböző egyházakhoz tartozó kórus csodálatosan énekelte együtt már az első, acapella dicséreteket is, de különös izzással telt meg a levegő, amikor egy Luther-korál a kétszáz fős kórus és egy komplett rock-zenekar előadásában szólalt meg. A valóban mai hangzásúra sikeredett több száz éves dallamot még három hasonló feldolgozás követte, óriási sikerrel. A zenei blokk “szünetében” evangelizációs üzenettel szolgáló Mészáros Kálmán baptista egyházelnök egyenesen azt mondta a szervezőknek, hogy “ez az a stílus, ami segíteni fog megtölteni a Népstadiont is”. Őszintén kívánjuk: legyen igaza. Mindenesetre sokan várják a folytatást, lehetőleg egész estés koncert formájában…

Biztos, hogy sokáig emlegetik majd Pintér Béla és a Csemeték kisstadionbeli fellépését is, különösen, mivel a szokásos, húsz-negyven fős csemete-létszám legalább hatszáz fővel megnövekedett. Szem alig-alig maradt szárazon, amikor a zászlólengető gyereksereg bevonult a stadionba, és bátran énekelni kezdte: “kinyitom a számat és elmondom bátran, amit az Úr tett velem”. Pintér Béla aztán a debreceni dicsőítő csoporttal folytatta, felnőtt dicséretekkel, melyekben dinamikus zene és a bibliai alapú szövegek egyaránt megdobogtatta a tizenezer főnyi együtt ünneplő tömeg szívét.

Nem könnyű zenei fesztiválon, zenés műsorszámok között prózával lekötni a hallgatóság figyelmét, de most ez is jobban sikerült a korábbi hasonló rendezvényekhez képest. A szervezők alapvető fontosságúnak találták, hogy ha már ennyi keresztény összegyűlik, imádkozzunk közösen hazánk és korunk legégetőbb kérdéseiért. Az egy akarattal elmondott imát meghallgatta az Úr, azért bölcsnek tűnt, hogy a nemzetért, az ifjúságért, a drog terjedése ellen és Európáért elmondott imádságokat különböző felekezetek hívői és pásztorai vezessék a színpadról. Így imádkozott együtt a különböző imablokkokban Mező István kárpátaljai református lelkész, Gáncs Péter evangélikus missziói lelkész, Dr. Beer Miklós katolikus püspök, Fábián Attila pünkösdi elnök, Grész Gábor a Timóteus Társaságtól, és Vincze Gábor az Élő Ige gyülekezet pásztora, hogy csak néhány nevet említsünk. A nap egyik szellemi csúcspontja volt a megtért és leszokott drogos, Ceglédi Szilárd imája a még fogságban lévő, megkötözött szenvedélybetegekért. A jelenlévő közösség érettségét mutatta, hogy ugyanúgy lelkes taps fogadta a színpadra lépő katolikus püspököt, mint a kisegyházak vezetőit.

Ha már az imént szó esett a drogról, említenünk kell, hogy ez az idei “Ez az a nap!” rendezvény nem csupán zenei, dicsőítő fesztivál volt, hanem az alattomosan terjedő drogproblémára is fel kívánta hívni a figyelmet. A tizenhárom éven át drogfüggő, de már három éve szabad Szenczy István tanúságtételében elmondta: mindenki számára van remény, hiszen aki Jézust választja, magát az életet választotta.

És ezen a nagy napon sokan választották az életet. Nem csak azokra a drogos fiatalokra gondolunk, akik már a nap folyamán keresték a kapcsolatot a szervezőkkel. Körülbelül háromszázan jöttek előre az esti evangelizációs igehirdetés nyomán a színpadhoz, hogy életüket átadják Jézus Krisztusnak, Dr. Kovács Gábor katolikus lelkész szolgálata nyomán, akit az erdélyi baptista Mike Duó zenéje is segített. A kettőszáz ötven visszakapott regisztrációs lap birtokában elmondható, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb evangelizációs szolgálatának lehettünk tanúi, az idei “Ez az a nap! – Válaszd az Életet!” rendezvényen.

De vissza a zenéhez! A délután folyamán három magyar dicsőítő csapat igazi koncerthangulatot keltett – a színpad előtti rész megtelt éneklő, tapsoló, és imádkozó fiatalokkal. A nap különlegessége, hogy nagyon sok magyar új szerzemény szólalt meg (Pintér Béla, Csiszér László, Prazsák László, Testvérek – ajkáról) új reményt hozva. Ezen dalok nagy részét a közönség meglepetésünkre együtt énekelte. A négy közül a legifjabbak a Testvérek zenekar az Istenre rácsodálkozó ember örömét dalolta világgá. Csiszér László és barátai a megtalált Krisztus iránti szerelemről énekeltek, Prazsák László és csapata pedig a megújulási közösségek énekeiből válogattak, könnyen dalra fakasztva a sok ezres tömeget. Eleven színfolt volt a nap programjában a Canify Singers, a Vészbejárat és Iváncsits Tamás rövid, de tartalmas megszólalása.

Amikor este kilenc óra körül kigyúltak a fények és az est külföldi vendége, a brit Noel Richards játszani kezdett zenekarával, a hangulat már igen-igen emlékeztetett azokra a koncertekre, amikből a Kisstadion már sokat látott. De – ahogy Pesten mondják -, mecsoda különbség! Itt minden dal Jézust dicsérte és részeget nem lehetett látni (hacsak nem a Szentlélektől).

Noel klasszikus rock-and-rollt hozott, saját letisztult stílusát és saját dalait, amelyeket világszerte énekelnek. A vendégként színpadra lépő Robin Mark Írországból jött és saját szerzeményű lírai dalával sokaknak szerzett maradandó élményt. Robin ma a világ egyik “legsikeresebb” keresztény énekese, “Revival in Belfast” című lemeze 169 országban 400.000 példányban kelt el. Nem véletlen, hogy abban az országban, ahol dúl a keresztények közti szörnyű ellentét, Isten Robint dalain keresztül használja és protestánsok katolikusokkal együtt sokezren jönnek össze rendszeresen Krisztus szeretetében.

Egy változatos és sokértelmű nap után és mindenféle mélyreható értékelés előtt, a megajándékozottak csendes örömével indult haza otthonaiba sokezer magyar és többszáz külföldi vendég. És hogy mi volt az ajándék? Az egész napot végigtáncoló, éneklő nyolc éves Anna bizonyára tudja, aki este tizenegykor így fordult oda édesapjához: “Apa, valamit, amire régóta nagyon vágytam, ma megkaptam”. Az apa erre arról érdeklődött, hogy ugyan ki vett a kislánynak valami csecsebecsét. Anna azonban türelmesen azt mondta: “Nem úgy apa, hanem itt a szívemben. Életem legboldogabb napja volt…”